Nem kezdem nagyon az elején, igyekszem lényegre törő lenni. Betelt a pohár...Elfogyott a türelmem és válni szeretnék, nincs tovább értelme, hazugság lenne minden tovább egy fedél alatt töltött perc is...

Négy éve mentem férjhez. Az esküvőig minden rendben volt, még utána, az kislányunk, Rozi születésééig is. Aztán valami történt közöttünk: én valóban a gyerekkel foglalkoztam leginkább, a férjem meg csak horgászni járt a haverjaival, amikor csak tehette. Lassan kezdtünk elhidegülni: se szex, se programok, se élmények...Aztán szóba hoztam, de amit ott kaptam, azzal mind a mai napig nem tudok mit kezdeni.

A férjem szerint én megcsaltam, ráadásul többször is. Hiába vezettem vissza minden otthon töltött percemet arra, hogy gyakorlatilag mindvégig Rozival voltam a 2 otthon töltött év alatt, ő hajthatatlan. Élünk egymás mellett, mint két hering a konzervdobozban, Rozink meg egyre kezelhetetlenebb.

Válni szeretnék, válni fogok. A férjem azonban az én saját tulajdonú lakásomból nemhogy elköltözni nem hajlandó, de válni sem. Szerinte ha mennie kell valakinek, az csak én lehetek, és a gyereket meg ne próbáljam magammal vinni, mert kitekeri a nyakamat.

Az életnek így ebben a formájában semmi értelme. Hazugság minden perce, és elviselhetetlen a ránk nehezedő feszültség. Éjjelente sírok párnába fúrt fejjel, másnap nyugtatót szedek, hogy ne legyek ideges sem Rozival, sem a munkatársaimmal, majd görcsben a gyomrom, mert mire hazamegyek, a férjem a feje tetejére állítja a lakást, és azt ordítja fejhangon, hogy "kinyírlak, te ribanc, ha ügyvédhez fordulsz!..."

Mit tegyek? Mit tehetek? Segítsetek, mert megbolondulok...

(Zita, Budapest)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.