ritmus.png

A Ritmus magazin februári számában megjelent cikkünk itt található.

Vajon miért tapasztalható a válások számának növekedése a mai harmincas korosztályon belül és miért egyre gyakoribb a kapcsolatok ezen lezárása? A jelenség társadalmi, gazdasági és párkapcsolati okairól és a problémák megoldási lehetőségeiről beszélgettünk a Ritmus magazin újságírójával, Oravecz Annával.

"Társadalmunkban valóban tetten érhető némi értékválság, sőt egyfajta bizonytalanság. A férfi-női szerepek összekeveredni látszanak, ami több évezreden keresztül egyértelmű és elfogadott volt, az mára megváltozni látszik. Ráadásul nem mehetünk amellett, hogy a mai 30-40 éves korosztály életében következett be a rendszerváltás, amely nem csak gazdasági, de igen komoly társadalmi változásokat is hozott magával. Ez a korosztály még az egyenlőségről tanult, azt tanították neki, hogy ez az eszme kell, hogy meghatározza a morális értékrendjét, majd felnövekedvén a szabályait éppencsak kialakítgató magyar vadkapitalizmus kellős közepében találta magát azzal a frusztrációval, hogy a neki tanított szocialista ideológia miatt még szégyelnie is kellene magát. Ez a fajta bizonytalanság és útkeresés rányomja bélyegét ennek a generációnak a családi életére is."


Várjuk két korosztályban, 2-7 és 7-14 éves gyerekek rajzait a MANÓról.

manó.jpgGonosz vagy kedves, randa vagy bűbájos, okos vagy buta, büdös vagy illatos, a lényeg, hogy manó legyen. Olyan, ami a gyermek eszébe jut e szó hallatán: "Manóóóóó".

Határidő: 2013. november 30.

A rajzokat e-mailben várjuk erre a címre: info@origomed.hu

A 2 legjobbnak ítélt rajz alkotóinak a nyereménye egy-egy Angry Birds-ös fagyikészítő.

angry birds.jpg

Egy elvált szülőnek fel kell készülnie egy ilyen kérdésre is. Különösen, ha a gyereknek az egyik legfőbb vágya, hogy megértse, mi zajlik épp a szülei életében. Azért "valamennyire" a gyerek is érintett...

father_and_sun_worker_222426.jpg

A 12 éves Karesz szülei már négy éve elváltak. Karesz az édesapjánál lett elhelyezve, de édesanyjával is jó kapcsolatot tart, rendszeresen találkoznak. Nem laknak egymástól messze, mintegy 15 km-re a szomszéd faluban. Karesz jól tanul, sok barátja van, szeret focizni és számítógépezni, olvasni és beszélgetni. Fura mód, még a szüleivel is. Az édesapja egy évvel ezelőtt megismerkedett Viviennel, akivel már hármasban együtt is élnek. 

A "családi" programok is rendszeresek. Vivien szülei is ismerik Kareszt, mindenki ismer mindenkit, egyedül Karesz édesanyja nem ismeri Vivient. A kisfiú egy ideje pedzegeti édesapjának, hogy ő már bizony szívesen mesélne úgy Vivienről, hogy nem kéne azon agyalnia, kit mivel bánt meg, mit mondhat és mit nem. Nagyon fárasztó számára nem beszélni, merthogy Karesz nyitott, kedves és cserfes gyerek amúgy, csak épp a saját világában van "befogva a szája". 

Édesapjával leültek hát beszélgetni erről is. A kisfiú hosszan mesélt arról édesapjának, hogy ő mit szeret, mit nem szeret Vivienben. Mi az, ami a "közös nevezőjük", és mikor szereti magát távol tartani a vivienes helyzetektől. A nő egyébként gyermektelen, de a kisfiú édesapjával szeretnének még közös gyermeket - Karesz azonban ezt csak a beszélgetés során tudta meg...

A kamasz ezzel is megbirkózik majd. Idővel letisztul benne minden, egyelőre azonban azt akarja megérteni, mi az oka annak, hogy Vivien tabu a szülei kommunikációjában. Ő maga szeretne végre tisztán és helyezkedésektől mentesen viselkedni, érezni és beszélni azokról az időszakokról az egyik szülőjének, amiket a másikkal él meg és fordítva. Valami gubanc azonban még mindig van a szüleiben. Talán az egyik nem akarja terhelni a másikat? Inkább elhallgatják Vivient, mintsem a kisfiú édesanyja rossz néven vegye, hogy a volt férjének már van új, állandó kapcsolata, remény és célokkal teli? Vagy az Édesapa nem készült fel még arra, hogy feloldja Kareszban ezt az érzést, és inkább tologatja maga előtt a problémát, nem számolva azzal, hogy ezáltal akaratlanul is alakoskodásra kényszeríti saját gyermekét? 

Karesz korát meghazudtoló módon kérdez és szinte apja helyett válaszol. Kiderül, hogy a szülei még nem váltak le egymásról, Vivien pedig mégsem az igazi új társ, inkább Édesapjának a figyelmét tereli el a mindennapok feladatairól, így Kareszról is, no meg persze arról, hogy ezt a színjátékot már abba lehetne hagyni.

Aztán az apa-fia beszélgetés után két héttel Vivien elköltözik. Így már be sem kell mutatni Karesz édesanyjának. Az, hogy mindeközben Karesz hogyan sérül amiatt, mert egy megkedvelt embertől most is "el kell válni", látszólag marginális, a mélyben viszont hatalmasat rombol.

Ezúttal egy elkeseredett apuka írt nekünk, bízva abban, hogy történetének megosztásával találhat magának vele sorsközösségben élő szülőket, akik segíthetnek neki abban, hogy tisztábban lásson a családjog ellentmondásos világában. Ha tud ilyen szülőről, aki segítene a tapasztalataival levélírónknak, kérjük, írjon nekünk az info@origomed.hu e-mail címre.kislány.jpg

Én egy fiatal apuka vagyok, akitől próbálják eltiltani másfél éves kislányát. A magyarországi gyakorlat tudom, olyan, hogy egy ekkora kisgyermeket az anyának ítélnek. Kapcsolatban vagyok ügyvédekkel, de a másik fél mindenben próbál ellehetetleníteni, besározni s rossz színben feltüntetni. Az anya maga mondta, hogy mindent megtesz azért, hogy ne láthassam többé a kislányomat, és maximum a törvényi minimumba hajlandó beleegyezni. Ez számomra elfogadhatatlan, hiszen megmondtam neki is, ha fordított esetben ő ebbe beleegyezik, akkor én is beleegyezek. Erre azt mondta, az hülyeség, sose egyezne bele ilyenbe. Akkor tőlem miért várja el, hogy beleegyezzek!

Sajnos a bíróval is összevesztem, mert pártolja a másik felet, pedig a bírónak pártatlannak kéne lennie. Mégsem az, és a jegyzőkönyvbe sem említett meg mindent. Például a bíró maga mondta, hogy bizonyított, hogyha a gyermek az anyjától elvan különülve több, mint 48 órát, akkor az súlyosan károsítja szellemi és érzelmi fejlődését. Kérdeztem, hogyha a gyermek az apától van eltiltva már több mint két hónapja, az nem károsítja semmiben sem a gyermeket? Erre nem tudtak válaszolni....Felfoghatatlan és elfogadhatatlan ez a számomra.

Kérném az olvasóik segítségét és tanácsukat, hátha ezáltal tudnának segíteni ügyemnek a kislányom jövőjéért. Hiszen én tudom, hogy  az anya nem is akar foglalkozni a kislánnyal, csak hazudozik ezzel kapcsolatban, és inkább a nagymamára bízza, aki örömmel foglalkozik vele, míg lánya azt csinál, amit akar...Ami már törvényellenes viselkedés és úgy tudom, a polgári peresemény egyik kitétele: elég a gyanú, nem kell bizonyítani ilyen esetben semmit sem. Mégis szokássá vált a magyar jogalkotásban, hogy az anyának ítélik a gyermeket, pedig a törvény a hosszútávú döntésért felelős, és ha az anya ilyen és így nevelték, akkor vajon milyen sors jut majd a kislánynak??? Felháborító ez a fajta gondolkodás a magyar jogrendszerben a családjogi törvény által, amely ráadásul elavult.

Hiába olvasok át minden törvényt és boncolgatom őket, eleve vesztes helyzetből indulok, úgy látom. Apa vagyok Magyarországon...Kérném a történetem megosztását, ezáltal segítséget az ügyhöz, hátha tudnak valami hasznos tippel, tapasztalattal szolgálni velem hasonló sorsú szülők, és esetleg történetemet megosztva hátha találkozhatom olyanokkal, akik hasonló helyzetben vannak.

Köszönöm!!!!

László

Egy meglepő cikk jutott el hozzánk az elmúlt napokban. A benne található információk több mint elkeserítőek. Nem jut más az ember eszébe, a politikai és ideológiai őrület milyen könnyedén szorítja háttérbe az empátiát, az érzelmi intelligenciát és egészen profán módon a józan gondolkodást.

Family clown.jpg
Nézzük kezdésnek magát a cikket! Kattintson ide!

És ami ebből igazán megdöbbentő:
„A beterjesztett módosítás révén élettársak akkor sem alkotnak családot egymással, ha közös gyermekük születik, mert családi kapcsolatuk külön-külön a gyermekükkel lesz. Ezen felfogás szerint, ha például egy nő és élettársa egy háztartásban, közösen nevelik a nő korábbi házasságából született gyermekét és a közös gyermeküket, akkor a nő a két gyermekkel, a férfi pedig a közös gyermekükkel alkotnak külön-külön családokat, de négyen együtt nem számítanak egy családnak, sőt a két szülő a közös gyermekükkel együtt sem tartozik egy családhoz.”

Ahogy írtuk, ez egészen elkeserítő olvasmány. Tapasztalatunk szerint meglehetősen sok család fektet igen komoly energiát abba, hogy egy családtag elvesztése, vagy éppen egy válás után harmonikus hátteret teremtsen,  esetenként természetesen egy új kapcsolat révén a benne élő gyermekeknek. Sokkal fontosabbnak tekintenek a közös hétköznapok során elért eredményeket, békés és zökkenőmentes együttélést, mint azt, ezt kifelé is bizonygassák. Egyszerűen teszik a dolgukat. Elgondolkodtató, vajon ezt valóban elsősorban diszkriminálni, büntetni érdemes-e.

A cikk szerzője a téma gazdasági, anyagi vetületét korrekt módon körbejárja, szakterületünknél fogva mi azonban igyekszünk inkább a helyzet életszerűségét megvizsgálni, ahogy szoktuk, némi humorral kiegészítve. Nézzék el ezt nekünk!

A és B meghökkenten olvasta az alaptörvény ezen a héten megjelent módosítását. Letörölték arcukról a szégyenpírt annak olvastán, hogy bizony, mivel nincs hivatalos bélyegzővel ellátott papírjuk arról a több éves, szerintük egyébként harmonikus együttélésről, amelyben az eddig „gyermekeink”-nek titulált csoport képviselői növekednek. Dehát ha ez a szabály, akkor bizony törvénytisztelő állampolgárként ezt be kell tartani. Így tehát otthonukban lefektették a következő szabályokat:
1. A és B mostantól nem tartoznak egy családba
2. A gyermeke, C így nem tagja többé B családjának
3. B gyermeke, D is kitagadtatott A családjából

C és D szófogadó gyermekként az eddig kedvelt és közösen berendezett szobájuk két külön sarkába költöztek és igyekeztek idegenként tekinteni egymásra. Probléma leginkább a közös gyermekük esetében merült fel, hiszen a kis E így egyszerre két családba kerülve azonnal igény tartott dupla karácsonyi ajándékra, illetve arra a szerény összegű pótlékra, amely A  és D, illetve B és C közötti közvetítés miatt illette meg, hiszen személyében nyílt átjáró ezen két család között.

Ezt a megoldást két hétig bírták. Aztán rövid gondolkodás után A örökbe fogadta B-t, hiszen ezzel ugyan nem leszármazás alapú, de mégis szülő-gyermek kapcsolat alakult ki. Így B lett A gyermekének, C-nek a testvére, D pedig B gyermekeként A-nak az unokája. A tehát jelenleg három személyt nevel egy háztartásban, egyet, aki ugye félárva, mert A volt feleségét egy rosszul sikerült műtét vitte el. D apja, B volt férje szerencsére együttműködőnek bizonyult és vállalta, alkalmanként kölcsönadja D-vel közös családját így mindkét gyereknek másfél-másfél család juthatott, így egyikük sem maradt le nagyon a kis E mögött, akinek ugye alapból volt három a két szülője révén, hiszen az egyik közülük a nagyszülője is lett egyben.

Akadt persze még egy igen komoly gond. A velük egy háztartásban élő szálkásszőrű tacskót, Prézlit mindegyikül családtagnak tekintette, azonban nyilván nem maradhatott velük. Egyik családdal sem. Ugyanis nem volt törzskönyvezett...

Minden apróságot hajlamos az ember jelnek venni, ha úgy érzi, a kapcsolata kezd vakvágányra futni. Egy hűséges olvasónk, Márti összegyűjtötte azt a - szerinte beszédes - hat jelet, amelyek előfordulásuk gyakoriságától függően utalhatnak arra, hogy a párkapcsolatunk nem a régi.

Woman-midlife-sad_dreamstime_l_12198672.jpg

1. A közös programok elmaradoznak.

Valahogy úgy alakul, hogy az eladdig gyakori programokból átmenettel ugyan, de kevesebb lesz. Nincsenek összebújós mozizások, nincsenek kirándulások, a barátokkal is ritkulnak a találkák - valahogy üresebb lesz a hétköznap, a  hétvége meg néha még üresebb.

2. Inkább a hétköznapokat várod, mint a hétvégét.

A munka feldob és eltereli a figyelmet az otthoni ürességről. Fontosnak érzed magad a kollégáid között, még azokat is jobban elviseled, akiket egykor ki nem állhattál. Még az a munka is inkább megmozgat, amit korábban utáltál, gyűlöltél és halogattál. Most már inkább a hazamenetelt halogatod.

3. A párod szüleivel téged hívnak fel.

Ha a párod szüleivel jó a kapcsolatod, előfordulhat, hogy a szülei inkább téged hívnak fel hogylétetek felől érdeklődve. Kérdésekkel bombáznak, amolyan bújtatottakkal, gondosan ügyelve arra, nehogy megérezd belőlük, valójában ők is érzik a kapcsolatotok vesztét.

4. Az ágyban sem a régi.

Minden a fejben dől el, a nőknél különösen. Ha már egyértelműen egy másik férfira gondolsz a legintimebb pillanatban, tudd, hogy magadhoz sem vagy őszinte. A férfiak máshogyan működnek, ha egyáltalán nem akarnak veled ágyba bújni, vagy valahogy halogatják, tologatják a legbensőségesebb pillanatok megszületését, nincs jó hírünk: vagy már nem szeret, vagy még szeret, de már csak mint embert.


5. Elmaradnak a nagy közös bevásárlások

Eddig még együtt intéztétek a havi egyszeri nagy bevásárlást, mára negyedéves közös vásárlás lett belőle. Ráadásul olyan termékeket is vásárol a párod, amit korábban egyáltalán nem szeretett, használt, viselt, evett-ivott, sőt, rosszabb esetben a korábbiakat egyenesen pocskondiázza.

6. A megérzéseid elkezdenek felerősödni

Észreveszed, hogy egyre gyakrabban következik be az, amitől a leginkább tartottál. Szaporodnak a párod mobiljára csippanó sms-ek, ezeknek való falazás általában az "egy kolléga volt, majd holnap úgyis beszélek vele" vagy a "Sanyi írt, hogy holnap akkor squash...", de persze se Sanyi, sem pedig kolléga nem üzent. Valami rejtélyes oknál fogva tagadni kezd a párod, úgy különösen, hogy egyébként egy szóval sem kérted számon, hogy ki ír ilyen későn sms-t neki.

 

Nyilvánvalóan Mártinak ezek a jelek valóban jelentéssel bírtak. Mára sikeres üzletasszony egy teljesen más férfi mellett, és vallja, hogy sosincs késő önmagunkhoz őszintének lenni. 

Origomed 2013.01.04. 13:01

Az igazi nő...

Jákó Máté elképesztően izgalmas véleménye a nőkről a kilencvenes évekből.

Talán éppen karácsonykor találhatják meg a szülőket a legváratlanabb kételyek. "Ki hozza az ajándékokat? Hogyan kerülnek a fa felső ágaira is díszek? És hogyan lehet, hogy a Jézuska nincs itt, de itt hagyta a csengőjét?" A gyerekek csodálatosak, hiszen csak ők tesznek fel ilyen horderejű   kérdéseket az ünnepi asztalnál...

jézuska.jpg"Tudod, meghal a végén, nem igaz?"


Képzeljük el azt a családi alaphelyzetet, ahogy díszítjük a fát, készülünk a szentestére és a gyerekek izgatottan várják az ajándékbontást! A konyhában nagyi gyúrja a bejgli tésztáját, a kisunokák darálják a diót és a férj csekély lelkesedéssel ugyan, de mégis belefaragja a fát a talpba, bár gondolataiban sokkal inkább a Barcelona utolsó gólját játssza le "Reply" felirattal a fejében őrült csatakiáltásoktól hangosan. 

És a gyerek ilyenkor kérdez, kegyetlenül, a tágra nyílt szemekből áradó kíváncsiság csontig hatoló figyelmével.

"Apa, hogy lehet az, hogy a Jézuska hozza a fát, mégis te faragod be a talpba?"

Meg aztán:

"Flóráéknál úgy van, hogy amíg ők a szobájukban várnak, addig a Jézuska becsempészi a fát, mint egy fordított rabló, aztán gyorsan fel is díszíti azt. Én csak azt nem értem, hogy az Auchanban miért árulják azt a rengeteg díszt, ha Jézuskának amúgy is van egy csomó minden ember karácsonyfájára a világon, és miért haragszik anya, ha apát megkéri, menjen el abba a sorba, ahol szaloncukor-akasztót kell keresni, apa mégsem találja..."

És a választ bizony ilyenkor csípőből kell tudni, hogy fenntartsuk a magunk teremtette mesét és illúziót. Persze a szülők ilyenkor a legszívesebben kikiáltanak a feleségüknek/férjüknek a konyhába, vagy gyorsan fel kell hívniuk egy kollégát, hogy kellemes ünnepeket kívánjanak neki, miközben a gyerek csak áll ott a megválaszolatlan kérdéseivel a szülei előtt, nem tudja, rosszat tett-e azzal, hogy nekiszegezte apunak-anyunak.

A legnehezebb azonban, amikor a gyerek kétszer karácsonyozik. Nehéz a szülőnek, de a gyerek persze várja a dupla ajándékok reményében. Meg néha azért is, hogy hátha végre apa és anya mégis kibékülnek...Az egyik szülőnél vallási hangulatban, a másiknál nem. A Jézuska azonban ott is van, ahol nincs jászol, nincs Betlehem, nincs háromkirályok, viszont az ajándékokat neki tulajdonítják. A világnak ez a része misztikus, izgalmas, rejtélyekkel teli, de egy felnőtt néha nem akarja megtörni ezt a varázst, ami a gyerekének kedves vagy varázslatos. Mégis eljön a pillanat, ahol valahogy állást kell foglalnia a szülőnek. A Nyusziban való csalódás is lehet borzalmasan nagy kiábrándulás...Hogy az nem is tud csokit és ajándékot tojni?...És hogy miért tojik a szekrénybe, ha aztán ugyanaz kikerült a kertbe a bokor alá? Miért nem oda tojik már eleve?...És ugyanez van a céges Mikulással, amikor a gyerek rájön, hogy az valójában Tibor bácsi, anya kollégája a 2. emeletről, sőt,  ez van a karácsonyi ajándékokkal is. A szülőknek előre fel kéne készülniük arra, hogy tudják, milyen irányba haladjanak ebben a témában. Meg kell tanulnunk, mit mondunk a gyereknek, ha az hinni akar a Jézuskában, csak mert mese vagy csoda, de ők maguk nem akarják eljátszani, hogy ebben ők is hisznek. Nagyobbat tud ütni egy gyereken évekkel később, ha kiderül, inkább elhazudják ezt nekik a szülők. Van gyerek, akinek ez akkora trauma, hogy utána már semmiben sem tud hinni. Nem akar többé levelet írni a Mikulásnak, nem akarja elhinni, hogy az angyalok hozzák az adventi ajándékcsomagocskákat, és csalódottakká válhatnak, ha meglátják, hogy a hipermarketben annyi a plüss rénszarvas, hogy a sajátjuk az ágyukban valójában egy szalagról lepottyant darab csak.

Úgy játsszunk együtt a gyerekkel ebben a világban, hogy gondolkozzunk előre kicsit. Csak annyira, hogy a következő lépést minimum modellezzük! Kicsit készüljünk fel ezekre a kérdésekre lélekben, hogy ne kelljen a gyereket magára hagyni, mert ezek fontos kérdések. Fontosak a gyerekek képzeletének gazdagításában, de fontosak a szülők hitelességét tekintve is. Nem kell véresen komolyan venni semmit, de magunk is kitalálhatunk olyan misztikumot, amitől a gyerek a  későbbiekben nem koppan nagyot. Aki kételkedik esetleg a mesék erejében, egyszer próbálják ki, hogy milyen belebújni az angyalok vagy a krampusz szerepébe. A gyerek kinyílik, mesél és közösen feloldható benne minden kétely - persze idővel.

Azzal meg legyünk bőkezűek és töltsünk velük minél többet! Fogjuk meg a kezüket és kísérjük el őket abba a mesébe, amelyet felépítettünk, hogy ne csak szerzői, de résztvevői is legyünk a játéknak. Higgyék el, megéri!

Szép karácsonyt, kedves Olvasóink! :)

Origomed 2012.12.17. 09:27

Családjogi (t)örvény

1952 a robbanások éve volt. Ernest Hemingway megírja Az öreg halász és a tenger című művét, ebben az évben születik Szakácsi Sándor és Gálffi László színművészünk, az Egyesült Államok felrobbantja a Marshall-szigeteken az első hidrogénbombát, és megszületik a magyar családjogi törvény...

család.jpg

Amikor a törvényt alkották, még nem számoltak azzal, hogy 2012-re mérhetetlenül megváltoznak a családi viszonyok és a törvényt körülvevő többi szabályozás, hogy egyre kevesebb gyermek születik, hogy később házasodnak az emberek, viszont hamarabb is válnak el. Célszerű lenne, hogyha ez a 60 éves törvény már kérné a  nyugdíjazását, és egy fiatalabb, ereje teljében lévő új törvényke lépne a helyébe, olyan, amelyben nincs annyi ellentmondás és életszerűtlenség, mint a mostaniban.

csjt.JPGAki már vált, vagy épp válás közben van, sejtheti, hogy szükség van a jogi segítségre a törvény egyes pontjainak értelmezéséhez. Ez a szabály ajánlásokat is tartalmaz, amelyeket nem ritkán a perben álló felek ügyvédjei vagy akár maga a bíró is eltérően értelmezhet. A szülő meg bízik: bízik az ügyvédjében, akinek átmenetileg a kezébe adja nemcsak a saját, de alkalmasint gyermekének a sorsát is, miközben az ügyvéd is ember. Számolni kell azzal, hogy ahány ügyvéd, annyi értelmezés. Azonban az, aki nekidurálja magát, hogy maga is elolvassa a családjogi törvényt, készüljön fel arra, hogy bizonyos jogi fogalmaknak is utána kell járnia. Sokan nem tudják ugyanis, mit is takar a közös szülői felügyelet fogalma, mit jelent az időszakos és a folyamatos kapcsolattartás, hogyan kell kiszámolni, hogy az iskolai téli szünetben hány nap esik anyára, és hány apára, stb, stb, stb... 

Sűrű, kérem szépen, sötét sűrű erdő, amelyben néha a jogalkotók is eltévedtek, hát meg egy hétköznapi ember, aki - bár szeretné megérteni, miről is szól ez a szöveg - ha meglátja ezt a közel 30 oldalas apró betűs iromány, kétszer is meggondolja, hogy váljon-e. (Ez nem feltétlenül baj, még akár prevenciós jellege is lehetne ennek a törvénynek.)

A tartásdíj fogalma és mértéke minden válófélben lévő vagy már elvált embernek fejtörést okoz. Amit egyszer a bíróság kimond, annak akár hosszú évekig cipelhetjük terhét abban az esetben, ha nem tájékozódunk előre arról, amit a törvény kimond.

Hogyan kaphatnának a gyerekeim több tartásdíjat?

Hogyan deríthetem ki, hogy a volt páromnak valóban mennyi a havi bevétele?

Mi van akkor, ha minimálbérre jelenti be magát, de pontosan tudom, hogy feketén is dolgozik? 

Hová forduljak, hogyha a volt párom nem hajlandó fizetni a tartásdíjat, és mennyi idő alatt kaphatom meg tőle az évek óta elmaradt összeget?

Nem is mondjuk tovább, mert annyi a kérdés, hogy évekig csak sorolhatnánk őket - egyelőre válasz nélkül. Viszont mindenkinek javasoljuk, aki számára elkerülhetetlen a válás, előbb a családjogi törvénnyel kerüljön köszönő viszonyba akkor is, ha jogi segítséget is vesz igénybe. A jog ugyanis nem az életet követi le. A száraz szabályok és törvények cseppet sem foglalkoznak az egyéni problémákkal, és úgy tűnik, hogy mindig azokat kell a szabályokhoz hajlítani...

http://www.youtube.com/watch?v=k9aNpB2Im4Q&feature=related