Minden apróságot hajlamos az ember jelnek venni, ha úgy érzi, a kapcsolata kezd vakvágányra futni. Egy hűséges olvasónk, Márti összegyűjtötte azt a - szerinte beszédes - hat jelet, amelyek előfordulásuk gyakoriságától függően utalhatnak arra, hogy a párkapcsolatunk nem a régi.

Woman-midlife-sad_dreamstime_l_12198672.jpg

1. A közös programok elmaradoznak.

Valahogy úgy alakul, hogy az eladdig gyakori programokból átmenettel ugyan, de kevesebb lesz. Nincsenek összebújós mozizások, nincsenek kirándulások, a barátokkal is ritkulnak a találkák - valahogy üresebb lesz a hétköznap, a  hétvége meg néha még üresebb.

2. Inkább a hétköznapokat várod, mint a hétvégét.

A munka feldob és eltereli a figyelmet az otthoni ürességről. Fontosnak érzed magad a kollégáid között, még azokat is jobban elviseled, akiket egykor ki nem állhattál. Még az a munka is inkább megmozgat, amit korábban utáltál, gyűlöltél és halogattál. Most már inkább a hazamenetelt halogatod.

3. A párod szüleivel téged hívnak fel.

Ha a párod szüleivel jó a kapcsolatod, előfordulhat, hogy a szülei inkább téged hívnak fel hogylétetek felől érdeklődve. Kérdésekkel bombáznak, amolyan bújtatottakkal, gondosan ügyelve arra, nehogy megérezd belőlük, valójában ők is érzik a kapcsolatotok vesztét.

4. Az ágyban sem a régi.

Minden a fejben dől el, a nőknél különösen. Ha már egyértelműen egy másik férfira gondolsz a legintimebb pillanatban, tudd, hogy magadhoz sem vagy őszinte. A férfiak máshogyan működnek, ha egyáltalán nem akarnak veled ágyba bújni, vagy valahogy halogatják, tologatják a legbensőségesebb pillanatok megszületését, nincs jó hírünk: vagy már nem szeret, vagy még szeret, de már csak mint embert.


5. Elmaradnak a nagy közös bevásárlások

Eddig még együtt intéztétek a havi egyszeri nagy bevásárlást, mára negyedéves közös vásárlás lett belőle. Ráadásul olyan termékeket is vásárol a párod, amit korábban egyáltalán nem szeretett, használt, viselt, evett-ivott, sőt, rosszabb esetben a korábbiakat egyenesen pocskondiázza.

6. A megérzéseid elkezdenek felerősödni

Észreveszed, hogy egyre gyakrabban következik be az, amitől a leginkább tartottál. Szaporodnak a párod mobiljára csippanó sms-ek, ezeknek való falazás általában az "egy kolléga volt, majd holnap úgyis beszélek vele" vagy a "Sanyi írt, hogy holnap akkor squash...", de persze se Sanyi, sem pedig kolléga nem üzent. Valami rejtélyes oknál fogva tagadni kezd a párod, úgy különösen, hogy egyébként egy szóval sem kérted számon, hogy ki ír ilyen későn sms-t neki.

 

Nyilvánvalóan Mártinak ezek a jelek valóban jelentéssel bírtak. Mára sikeres üzletasszony egy teljesen más férfi mellett, és vallja, hogy sosincs késő önmagunkhoz őszintének lenni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mintacsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr875033354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása